Rhoda Scott

Rhoda Scott

The Soul Sister Project
Rhoda Scott egy lelkipásztor lányaként nőtt fel New Jerseyben, sőt a gyülekezeti kórusban kezdett el zenélni, ahol egyébként az édesanyja zongorázott. Ő maga úgy fogalmazott, “az egyházban született”. Bár öt testvére van, és egyikőjük sem választotta a lelkészi pályát, mégis mindannyian hatalmas spirituális erőt örököltek a szüleiktől, így a templomi énekek, gospelek különösen közel állnak Rhoda Scott szívéhez. Annak ellenére, hogy több mint harminc éve Franciaországban él, a gyökereit soha nem felejti el, így francia templomokban már több évtizede ad Gospel koncerteket, sőt workshopokat is tart.
A világhírű művész szinte már hazajár Magyarországra. A hetvenes évek elejétől kezdve számos alkalommal koncertezett hazánkban, az Orgonák csatája című előadás keretében Varnus Xavérral lépett fel, akivel fergeteges, telt házas koncerteket adtak a Dohány utcai Zsinagógában, a Papp László Budapest Sportarénában és a Debreceni Református Nagytemplomban és Miskolcon az Evangélikus templomban. Többször is elmondta, hogy mindig is egyfajta sajátos kötődést érzett a magyarokhoz, a Kodály-módszert már korábban tanulmányozta, nagy csodálója Bartók Bélának és Pege Aladárnak is.

Papp László Budapest Sportaréna
2012. július 12., csütörtök 19:00 óra

Jegyek: 12.900 Ft, 10.900 Ft, 8900 Ft, 6900 Ft, 4900 Ft